Alter Ego Photo

Alter Ego Photo A még meg nem élt énrésze(i)d biztonságos felkutatása és megismerése pszichológiai konzult? Találkozz egy másik éneddel!

Hétköznapi szerepeinken túl legtöbbünkben létezik egy én-rész, mely egy olyan karakter, amit valamiért nem tudunk a maga teljességében megélni, átélni, kifejezni és nem feltétlenül azért, mert elfojtjuk. Ez a karakter is része, ugyanakkor, az énünknek, és sokszor olyan választásainkban, preferenciáinkban vagy éppen hobbijainkban mutatkozik meg, amelyekre azt mondanánk, hogy „nem tudom, miért ezt v

álasztottam…csak”. Valójában, sokszor a tudattalanunkban bujkál addig, amíg nem tudatosítjuk a létezését, ám ha ez megtörténik, nemcsak egy új arcunkkal ismerkedhetünk meg, hanem a személyiség-fejlődésünk egy fontos elemmel gazdagodhat. Az Alterego projektet azért hoztuk létre, hogy ezzel a jelenleg nem teljesen ismert éneddel találkozhass, belebújhass a bőrébe (legalább egy hétvégére), megörökíthesd a találkozás pillanatát, és az élmény által új önismereti felfedezéseket tehess. Ez a program egy hibrid, amely önismereti részt, mély beszélgetéseket, a külsőd ideiglenes átalakítását (smink és haj kreálás), majd ennek megörökítését is magában foglalja (fotózás), hogy az átalakulásod végén, gazdagabb önismerettel és új felfedezésekkel térhess vissza belső utazásodról. Ez egy egzotikus utazás – csak nem éppen egy trópusi szigetre, hanem önmagad felfedezetlen tájaira.

Milyen a bohóc énrész?A bohóc, avagy a bolond archetípusa a humor és komolytalanság álcája mögött súlyos igazságokat, né...
17/02/2021

Milyen a bohóc énrész?

A bohóc, avagy a bolond archetípusa a humor és komolytalanság álcája mögött súlyos igazságokat, néha komoly társadalomkritikát nyilvánít ki. A felszín mögé lát, azonban ezt nyíltan nem kommunikál(hat)ja.
Humorral, felszabadultsággal, nevetéssel, vidámsággal, MOST-ban léttel, szabadsággal ajándékozza meg a környezetében élőket.
Trükkökkel kapcsolódhat az emberekhez, kisugárzása felelőtlennek tűnhet, így viccel meg másokat.
Színes, kritikus, igazmondó, szórakoztató, azonban valódi arca nehezen látható.

❓ Mit gondolsz, Benned is rejlik mélyen egy bohóchoz hasonló énrész?

🔥 Jelentkezz Alter Ego Photo projektre és tudd meg, hogy milyen karakter nyugszik benned mélyen, mely felébresztése hasznossá válna személyiséged integráltabb megélése szempontjából!

Mi lehet a gésák erőssége?A művészetek és a szórakoztatás magas szinten való űzése közel állnak a gésákhoz, hisz a járta...
21/01/2021

Mi lehet a gésák erőssége?

A művészetek és a szórakoztatás magas szinten való űzése közel állnak a gésákhoz, hisz a jártasság a zene, tánc, ének, szertartások, irodalom és a költészet világában alapvető elvárás volt feléjük.
Egyedi sminkkel, különleges hajviselettel, színpompás öltözettel és nem utolsó sorban viselkedésükkel elkápráztatták a körülöttük lévő embereket.

Milyen küldetésük lehet a gésáknak?

Behozzák a világba a szürke hétköznapokon túlit - egyediségükkel, szépségükkel, pompával, a művészetek rejtelmein keresztül - és kellemes társaságot nyújtanak emberi kapcsolataikban.
Emberi kapcsolatokat emelnek, szépséget hoznak a világba.

Mit gondolsz, Benned is rejlik mélyen egy gésához hasonló énrész?

Jelentkezz Alter Ego Photo és tudd meg, hogy milyen karakter nyugszik benned mélyen, mely felébresztése hasznossá válna személyiséged integráltabb megélése szempontjából!

A bölcs nagyasszonyMilyennek képzeljük el őket? Milyen minőségeket képviselhetnek?Tanítói és stratégiai tudásuk, bölcses...
17/12/2020

A bölcs nagyasszony

Milyennek képzeljük el őket? Milyen minőségeket képviselhetnek?

Tanítói és stratégiai tudásuk, bölcsességük miatt tisztelt és nagyrabecsült tagjai a társadalomnak.
A közösség számára fontos feladatokat látnak el, mint az orvoslás, papság vagy a tanítás. Ismerik és használják a növények és a kövek gyógyító erejét, a kozmikus törvényeket és a természeti változási rendet. A titkos tudás és spiritualitás közvetítői, próféták és lelki tanácsadók.
Tudásuk egyetemes bölcsességén alapul, elméjük éles és intelligenciájuk kiemelkedő. Az elméleti és a gyakorlati élet teendőiben egyaránt jól mozognak.
A bölcs nagyasszony árnyékoldala lehet, hogy hajlamos visszaélni hatalmával és „boszorkánnyá” válhat.

Jelentkezz Alter Ego Photo projektre, és tudd meg, hogy milyen karakter nyugszik benned mélyen, mely felébresztése hasznossá válna személyiséged integráltabb megélése szempontjából!

Milyen a tudós személyiségrészünk? A tudós típus a világ és az emberek működésének a megértésére törekszik. Elemzési kép...
13/08/2020

Milyen a tudós személyiségrészünk?
A tudós típus a világ és az emberek működésének a megértésére törekszik. Elemzési képessége az erőssége, mindig keresi és gyűjti a tudást és az új információt. Amit megtanult és megtapasztalt azt a gyakorlatban is hasznosítja. Elmerül a részletekben, tanulmányoz, oktat, azonban a cselekvés terepe nem az erőssége.
Kiváló tanárok, mentorok, kutatók, filozófusok, tanácsadók, szakértők, tervezők, nyomozók lesznek, akiknek dominánsan működik ez az oldaluk.
Milyen helyzetekben hasznos aktivizálnod ezt az énrészedet? Az Alter Ego Photo önismereti utazásban erre is választ kaphatsz.

Milyen a lázadó személyiségrészünk?A lázadó karakternek nem okoz gondot megszegni a szabályokat, nem veszi túl komolyan ...
06/08/2020

Milyen a lázadó személyiségrészünk?

A lázadó karakternek nem okoz gondot megszegni a szabályokat, nem veszi túl komolyan a társadalmi normákat.
Szereti provokálni az embereket és nem törődik túlzottan mások véleményével.
Nem szereti, ha mások nyomást gyakorolnak rá, vagy befolyásolják őt.
A lázadó archetípusból könnyen lesznek rockzenészek, forradalmárok, karizmatikus vezetők.

Kíváncsi vagy rá, hogy benned milyen karakter dominál, és mi a rejtettebb, gyengébben működő archetípus benned? Ha igen, próbáld ki az Alter Ego Photo önismereti utazást! Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, szívesen állunk rendelkezésedre.

Sok különböző archetípus létezik, mindegyik archetípusnak megvan a saját értéke, jelentése és jellegzetessége. A legtöbb...
04/08/2020

Sok különböző archetípus létezik, mindegyik archetípusnak megvan a saját értéke, jelentése és jellegzetessége. A legtöbb emberben van egy domináns archetípus, amely áthatja a személyisége működését, emellett pedig lehetnek passzívabb archetípus részeink is, melyek nem túl aktívan működnek bennünk.

Az egyik ilyen karakter az uralkodó, melyet Carl Jung svájci pszichológus az elsődleges karakterek közé sorolt.
Az uralkodó típus a klasszikus vezető. Szereti ellenőrzése alatt tartani az embereket és helyzeteket. Fontos neki, hogy sikeres közösséget hozzon létre, akik követik őt. Felelősségteljes, de szélsőséges esetben akár zsarnokká is válhat.

Benned milyen karakter szunnyad?

Cím

Zichy Jenő Utca 32
Budapest
1066

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 17:00
Kedd 09:00 - 17:00
Szerda 09:00 - 17:00
Csütörtök 09:00 - 17:00
Péntek 09:00 - 17:00

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Alter Ego Photo új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Alter Ego Photo számára:

Megosztás