04/05/2026
Tegnap volt Anyák napja.
Mostanában sokszor eszembe jutnak a régi anyák napjai… amikor még kicsik voltak a gyerekek. Tudod, amikor apukájukkal titokban készültek, és már kora reggel ott álltak az ágy mellett, vigyorogva, egy kicsit büszkén, egy kicsit izgulva. Virág a kézben, ölelő kis kezecskék, puszi, nevetés.
Aztán persze percek alatt „felébredt” a lakás is… szanaszét játékok, rohanás, minden egyszerre történt. De valahogy mégis olyan jó volt az egész. Olyan kerek.
Most meg… hát most már más. Késő délutánra szedik össze magukat, mire én addigra már túl vagyok három mosáson, rendrakáson, főzésen, egy anyukámnál tett látogatáson… és ott ülök a teraszon, a délutáni kávémmal.
És ahogy kortyolgatom, azon gondolkodom, hogy mennyire gyorsan repül az idő... Hogy az egyik pillanatban még kis kezek kapaszkodnak beléd, a másikban meg már örülsz, ha előkerülnek egy cserép virággal, kicsit kótyagosan, de mosolyogva és azt tervezik, hogy a virágokat majd közösen ültessük el a kertben. És bár lehet, hogy én inkább egy közös ebédre vagy egy kirándulásra vágynék… de amikor ott vannak, és a saját ötletükkel állnak elő, valahogy mégis jó így.
Nem tökéletes, nem olyan „instás”, de nekem szól. És rólunk.
Boldog Anyák napját!
