Manekfotó

Manekfotó Vállaljuk esküvők, szalagavatók, rendezvények fotózását. Manek Attila vagyok, fotográfus.

Tőlünk kérhetsz portfóliót vagy kedvencedről egy portrét, garantáltan a legjobb minőséget fogjuk nyújtani! Tizenöt éves korom óta foglalkozom fényképezéssel, több mint negyven éve művelem hivatásszerűen ezt a szakmát. Pályafutásom alatt fényképeztem földön, vízen, levegőben, föld alatt és víz alatt. Kamerámmal lehetőségem nyílt olyan helyeken dolgozni, mint például a washingtoni Fehér Ház, a vatik

áni Pápai Palota, a Downing Street 10 - a brit miniszterelnök hivatala, a japán császár palotája, a moszkvai Kreml, és nem utolsó sorban a magyar parlament. Fényképeztem állam- és miniszterelnököket, koronás főket, egyházi vezetőket, szépségkirálynőket, diktátorokat, művészeket és egyéb híres embereket, meg számos politikust. Több évtizeden át dolgoztam a sajtóban, voltam fotóriporter, rovatvezető napilapnál és hírügynökségnél, tíz éven át vezettem az MTI fotó szerkesztőségét. Jelenleg szabadúszóként magazinoknak készítek képeket, illetve rendezvényeket, esküvőket fényképezek. Szerencsés embernek tartom magam, mert elmondhatom, hogy a hobbim a hivatásom, és mert örömet szerezhetek másoknak egy portréval vagy egy esküvői fotósorozattal.

👉95 éve született Zwack Péter János üzletember, politikus, az Unicumot készítő Zwack-gyár alapítójának dédunokája. A nag...
21/05/2022

👉95 éve született Zwack Péter János üzletember, politikus, az Unicumot készítő Zwack-gyár alapítójának dédunokája. A nagy múltú gyárat 1948-ban államosították, tulajdonosától kárpótlás nélkül elvették, később beolvasztották a likőripari vállalatba. A család emigrált 🇺🇸Amerikába, majd onnan 🇮🇹Olaszországba. Az Unicum eredeti összetevőinek és gyártási technológiájának titkát a legenda szerint úgy sikerült megőriznie a családnak, hogy Zwack Béla egy hamis receptet adott át a gyárat átvevő vezetőnek. Az eredeti márkát a hatvanas években támasztotta fel a Milánóban gyárat alapító két Zwack fivér, Béla és János. Az utóbbinak fia, Zwack Péter 1987-ben tért haza Magyarországra, majd 1989-ben a Budapesti Likőripari Vállalattal közösen vegyes vállalatot alapított. 1991-ben a privatizáció keretében társával, Emil Underberggel visszavásárolta az államtól családi tulajdonát, megalakítva ezzel a Zwack Unicum Rt.-t. 2008-ban átadta a stafétabotot gyermekeinek, miközben megmaradt tiszteletbeli elnöknek. A neves üzletembert, országgyűlési képviselőt, egykor washingtoni nagykövetet 85 éves korában Olaszországban érte a halál.

69 évvel ezelőtt, ezen a napon született Csongrádi Kata színésznő, musical-énekesnő, író. 1974-ben szerzett diplomát a S...
18/05/2022

69 évvel ezelőtt, ezen a napon született Csongrádi Kata színésznő, musical-énekesnő, író. 1974-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola musical szakán. A „Millió, millió rózsaszál" című dal előadója sokat meditál. Fontosnak tartja, hogy testi, lelki, szellemi harmóniában éljen, és azt vallja, hogy a szeretet a legnagyobb éltető erő.
💐Isten éltessen kedves Kata!

A minap láttam a tévében Vincze Lillát. Tudjátok,„Júlia nem akar a földön járni”...”lebeg, hát lebeg”...meg „O-BER-HEIM”...
07/04/2022

A minap láttam a tévében Vincze Lillát. Tudjátok,„Júlia nem akar a földön járni”...”lebeg, hát lebeg”...meg „O-BER-HEIM”.
🐱Eszembe jutott, hogy jó pár évvel ezelőtt egy macskás kávézóban fotóztam őt. Kíváncsiságból megkerestem az akkor készült képeket. Íme az egyik!

„Magány”- némi hezitálás után ezt a címet adtam ennek a fotómnak. A budafoki pincészetek hajdani vakvágányán elhagyottan...
02/04/2022

„Magány”- némi hezitálás után ezt a címet adtam ennek a fotómnak. A budafoki pincészetek hajdani vakvágányán elhagyottan álldogál a Borvárost reklámozni hivatott öreg mozdony, miközben felette, a felújított vágányokon száguldoznak a modern szerelvények. S, hogy miket gondolhat magában szegény, kiszolgált lokomotív? Idézzük ide Illyés Gyula közismert gyermekversét:

Ssh-sszh, beh sok súly!
Meg se mozdul!
Friss szenet, ha
bekapok:
messze, messze
szaladok, szaladok…

Ma lett 95 éves Békés Itala, az ország legidősebb aktív színésznője. Apja Békés István művelődéstörténész, író, műfordít...
23/03/2022

Ma lett 95 éves Békés Itala, az ország legidősebb aktív színésznője. Apja Békés István művelődéstörténész, író, műfordító, édesanyja Rita Furlani olasz származású színművésznő, nővére Békés Rita színésznő, ikertestvére Békés András rendező.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész 1947-ben lépett először színpadra. Sokáig kisfiúkat alakított, az egykori Úttörőszínház fiúszerepeinek skatulyájából nem volt könnyű kilépnie. Ötven évig dolgozott a Madách Színház társulatában. Pályája során húsz műfajban mutatta meg tehetségét, a gyerekdararaboktól kezdve a pantomimen át az egyszemélyes színházig és a filmekig, valamint a lemezkészítéstől a könyvírásig. Jelenleg arra készül, hogy egy 150 éves kiborgot alakítson Egyedi Ildikó jövőben játszódó filmjében.
Sok sikert és jó egészséget kívánunk a megvalósításhoz, Isten éltesse sokáig kedves Művésznő!

🇭🇺Március 15.- ünnepi hangulat a Magyar Nemzeti Múzeumnál
15/03/2022

🇭🇺Március 15.- ünnepi hangulat a Magyar Nemzeti Múzeumnál

Ma a 37. születésnapját ünneplő Tóth Verát köszöntjük. A Tapolcán született énekesnő gyerekkorában zenei tagozatos iskol...
03/03/2022

Ma a 37. születésnapját ünneplő Tóth Verát köszöntjük. A Tapolcán született énekesnő gyerekkorában zenei tagozatos iskolába járt, itt sajátította el a zene alapjait. Édesanyja 2003-ban, az akkor 18 éves lánya nevében jelentkezett a Megasztár című tehetségkutató műsorba. A közönségszavazatok alapján végül Vera nyerte meg a versenyt, így 2004-ben ő lett az év hangja. 👉 Ezzel beindult a karrierje és azóta hazánk egyik legismertebb előadója lett.

Isten éltessen Vera!

Ma a 90 éves Szinetár Miklóst köszöntjük! A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és film...
08/02/2022

Ma a 90 éves Szinetár Miklóst köszöntjük! A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró az 1953-ban kezdődő pályafutása során közel 200 színházi bemutatót és 23 filmet rendezett. (Így is ismerhetjük: Szinetár Dóra édesapja. 🙂)
Boldog születésnapot kívánunk!

Novemberben az ősz színeiben pompázó Hárosi-öbölt mutattuk be, most egy téli fotóséta képeivel jelenkezem ugyaninnen. A ...
04/02/2022

Novemberben az ősz színeiben pompázó Hárosi-öbölt mutattuk be, most egy téli fotóséta képeivel jelenkezem ugyaninnen. A felvételek főszereplője egy, a Háros-szigeti ártéri erdőben áttelelő szürke gém. Madarunk egészen közel merészkedik az ismerős horgászokhoz, akik alkalomadtán kisebb halakkal jutalmazzák meg őt.

Ma ünnepli 50. születésnapját Szűcs Gabi eMeRTon-díjas énekesnő, a Cotton Club Singers együttes alapító tagja. A zenekar...
23/01/2022

Ma ünnepli 50. születésnapját Szűcs Gabi eMeRTon-díjas énekesnő, a Cotton Club Singers együttes alapító tagja. A zenekar legnagyobb sikerét a 🐱Macskafogó „Négy gengszter” című dalának köszönheti. Az együttes 1997-ben a Budai Parkszínpadon tartotta első nagy koncertjét, ahol előadták rajzfilm közismert betétdalát is. A koncert anyagából összeállított CD-jüket is erről nevezték el. A Négy gengsztert eredetileg a Grammy-díjas amerikai The Manhattan Transfer énekelte Four Brothers címmel. A fülbemászó dallamot a Macskafogó zeneszerzője, Deák Tamás dzsessztrombitás kottázta újra.

Szűcs Gabi 2007-ben kilépett az együttesből, azóta szólókarriert folytat. Megalapította a saját nevét viselő zenekarát, 2014-ben pedig a Stereo Swing előadója lett.

Boldog születésnapot kívánunk!

Egy januári naplemente a Velencei-tónál.
07/01/2022

Egy januári naplemente a Velencei-tónál.

Ma a 80. születésnapját ünneplő Tordai Terit köszöntjük! 🎭A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő főiskolásként kezdett...
28/12/2021

Ma a 80. születésnapját ünneplő Tordai Terit köszöntjük!
🎭A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő főiskolásként kezdett filmezni itthon, később évekig külföldön játszott főszerepeket. Gyönyörű arcát, nőiességét „szerette a kamera”. Néhány évig a német nyelvterület legnépszerűbb sztárjai közé tartozott.
A 80-as évektől kezdve egyre inkább a színpadon kapott tehetségéhez méltó feladatokat. 1976-ban megszületett lánya, Horváth Lili, aki ugyancsak sikeres színésznő lett. Immár ötödik éve együtt is láthatja őket a közönség a „Nőkből is megárt...” című darabban.

🤗Isten éltesse kedves Művésznő!

Cím

Budapest

Telefonszám

+36302113100

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Manekfotó új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Manekfotó számára:

Megosztás

Kategória