Tunde Cserepes

19/12/2019

Egy édesanya egyszer egy kis papíroson kapta a kérdést lányától: „Anya, te vagy a Jézuska?” Amit válaszolt neki, abból vallástól, szokásoktól függetlenül mindenki meríthet ötleteket az egyszer elkerülhetetlenül bekövetkező vallomáshoz:

„Kedvesem!

Nagyon jó kérdést tettél fel, és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.

A válasz az, hogy nem, nem én vagyok a Jézuska.

Az ajándékokat én hozom, ez igaz. Én figyelek rád hónapokon át, hogy tudjam, mi okozna neked igazán örömöt. Én választom ki, és én is csomagolom be őket, pont úgy, ahogy az én anyukám is t***e, amikor még kislány voltam, és ahogy az ő anyukája is annak idején. (És igen, Apa is segít benne.)

Elképzelem, ahogy majd te is megteszed ezt a te gyerekeidért, és tudom, hogy mekkora öröm lesz látnod az arcukat, amilyen izgalommal bontják ki az ajándékaikat, és jobban ragyognak, mint a karácsonyfa.

De te sem leszel ettől Jézuska.

A Jézuska hatalmasabb, mint bármelyik személy, és jóval régebb óta végzi a dolgát, mint amióta mi élünk. Amit ilyenkor tesz, az egyszerű, de nagyon fontos. Megtanítja a gyerekeket arra, hogy hogyan higgyenek valamiben, amit nem látnak a saját szemükkel, vagy nem tudnak megérinteni.

Ez egy nagy feladat, és nagyon fontos feladat. Az életed során mindig szükséged lesz arra, hogy hinni tudj: magadban, a barátaidban, a tehetségedben, a családodban. Szükséged lesz arra is, hogy hinni tudj olyasmiben, amit nem tudsz megmérni, nem tudod a kezedbe fogni, vagy bizonyítani, hogy létezik. Ilyen például a szeretet, az a hatalmas erő, ami onnan legbelülről világítja be az életed, még a legsötétebb, leghidegebb pillanatokban is.

A Jézuska egy tanító, és én a tanítványa vagyok. Igyekszem jól csinálni. Most már ismered a titkot is, hogy hogyan jut be a házakba láthatatlanul, hogy a fa alá tegye az ajándékokat: azok az emberek segítenek neki, akiknek a szívét örömmel töltötte meg.

Az olyan emberek, akiknek tele van a szívük szeret***el és örömmel, mint Apa és én, segítünk a Jézuskának megtenni valamit, ami amúgy lehetetlen lenne, ha jobban belegondolsz.

Úgyhogy nem, nem én vagyok a Jézuska. Jézuska a szeretet, a varázs, a remény, a hit és a boldogság. De az ő csapatában vagyok, és most már te is benne vagy. Segítesz?

Szeretlek,
Anya

Lucával épp erről beszélgettünk...csak a Mikulás kapcsán.

06/12/2019

Kötelező olvasmány leszedált,/mindig vidám, mosolygó, energikus (és kevésbé leszedált) Anyukáknak! :)

Kedves Édesanya! Talán meglep, hogy írok Neked, mert a felnőttek (állítólag) már nem is hisznek a Mikulásban, de elárulok egy titkot: nekem, az igazi Mikulásnak, az anyukák a kedvenceim. A…

01/12/2019

December 1- done! :) Legyen ez a december más, mint a tavalyi!

25/11/2019

Sziasztok!

Nyakunkon a karácsony, érzem is a lábamban a bugit, hogy december elsejével újra szólhat itthon Michael Bublé!!! (Szegény Roland...) 😁💃 🎄🎤

Viccet félretéve, az október-november olyan meleg volt és kíméletes, hogy belefért még egy kültéri pocakfotózás, amit egy nem mindennapi párosról készít***em: Gabi & Ádám egy igazán vidám pár, a fotózáson lányos zavarukat mosolyuk és vicceiek mögé rejtették, ugyanakkor aktívan részt vettek a kreatív tervezésben is, nem csak a megvalósításban! 😃☀️📸

Lili a pocakban- avagy Gabi & Ádám sorozata következik! Nyomjatok egy like-ot Gabinak, és küldjünk neki erőt, mert már igazán nincs sok hátra gyönyörű kislányuk érkezéséig! 🥰👍🙏🤰⏰🤱👨‍👩‍👧

06/11/2019

Sziasztok! Sokan kérdezitek, mivel foglalkozom fotózás mellett. Nos, ez a poszt most nem fog az -ról szólni, sokkal inkább a -ról és a -ról.

A tegnapom elég mélypont volt minden szempontból: fájt a fogam, az edzés tök szarul ment, félreért***ek, Luca nyafizott a torka miatt (tüszős mandulagyulladással van itthon, végülis minden oka megvolt rá), Roland itthonról dolgozott- ő jött a szokásos férfi hozzászólásokkal- jaj, mit eszünk, jaj főzöl kávét, léccccci naaaaaaaaaa, közben be kellett fejeznem egy emailt, amihez nagyon nem voltam in the mood, aztán Annáért rohantam az oviba, és éreztem, hogy kezdődik a szokásos.

Az ovi előtt a kocsiban maradtam, és mondtam magamnak, hogy ezt így nem lehet csinálni. Nem lehet az élet ez az állandó rohanás, egyik feladatból a másikba, sosincs pihenés/megállás. Amikor pedig eljön a pihenés ideje, egyszerűen nem tudok magammal mit kezdeni. Elfelejtem hogyan érezzem jól magam. Aztán eszembe jut és mire észbe kapok, ismét megy a: jaj, csak időre érjen mindenki az iskolába/óvodába és ne maradjon otthon semmi, ne késsek el az edzésről, uhh még tamagocsizni kell, elromlott a kávéfőző, Rolandnak fitnesskaja, juj a kutya még nem kapott, oh Skype, oh az emailek, stb, stb. Szóval ja. És ez néha rohadtul fárasztó.

Fárasztó az élet? Most komolyan? Nem, akkor valamit rosszul csinálok. Rosszul döntöttem. Ekkor felcsendült a kocsiban Alanis Morissette Hands Clean c. száma. Már majdnem sírni kezdtem, de megpillantottam a felhőket az égen, még látszódtak és hirtelen elfelejt***em a sírhatnékomat. Figyeltem, ahogyan lassan, de úsznak az égen. Pont, mint az érzések, gondolatok: jönnek-mennek. És csak ennyit mondtam magamnak: elmúlik. Nagy levegőt vettem és bementem Annáért. Na ne gondoljátok, hogy ezután minden happy volt, de talán egy leheletnyit jobb volt a helyzet.

Rájöttem, hogy könnyebb, ha megengedem magamnak, hogy gyenge legyek, hogy feladjam olykor, hogy azt mondjam kivagyok, fáradt vok, elég volt. Nincs két egyforma nap, mint ahogy két ugyanolyan fotózás, terhesség, gyermek, ember sem. Tök oké, ha szarul vagy.

Bevett, 3 lépéses módszerem:

1. Tudatosítsd magadban, mi zajlik benned ebben a pillanatban.
2. Kérdezd meg magadtól, hogy van-e ráhatásod erre az egészre.
3. Ha van: változtass, ha nincs: engedd el- ennyi az egész.

23/10/2019

Meli -Martin születése előtt- már jelezte felém, hogy szeretne babafotózást. Martin megszületett, de az azt követő 3 hét nagyon viszontagságosan telt. Ez a picike emberpalánta annyira, de annyira küzdött, hogy az valami csodálatraméltó. Szerencsére a műtét jól sikerült, az orvosok és az ápolók lelkiismeretes munkájának hála, no meg Martin vasakaratának és erejének, meg a halk imáknak, amik szálltak az égbe ezért a kis porontyért, meghallgatásra találtak.
Egy igazi hős.

Nyert. Mindegy mit tesz, mikor fordul át hasról hátra, vagy kúszik, kezd el beszélni; a mosolygós szeme és puha kis bőre elfeledteti azokat az embertpróbálóan nehéz pillanatokat. Isten hozott drága Martin, remélem hamarosan ismét találkozunk! :)

16/10/2019

Sziasztok! Mielőtt megmutatom Martint, hoztam nektek egy szépséges sorozatot, amit előző héten készítettünk Damával és Bálinttal. A fotózás során Bálint nehezebben bírta a gyűrődést, de csakis azért, mert naaaaagyon durván megdolgoztattam! ;)

Viccet félretéve, értitek, adott egy gyönyörű kismama, helyes apuka, egy óriási rét, napsütés. Nem is kívánhattam volna mást. A képek magukért beszélnek, fogadjátok őket sok szeret***el, mint ahogy ők fogadják majd a kisbabájukat. :)

10/10/2019

Babalátogatóban voltam és nézzétek kit hoztam? Ő itt Martin, Boti testvére, aki amellett, hogy iszonyú édes, egy igazi hős is! :) Hamarosan jönnek a képek...

31/07/2019

Szülinaposok

21/06/2019

A hétvége előtt íme a másik rendezvény, amely nagy hatással volt rám.

Andi, a Danceland vezetője megkért, hogy örökítsem meg a táncegyesület 20. Jubileumi Gáláját június elején.
Mivel alapvetően én is szeretek táncolni, Luca 2 éve a Happy Feet csoport tagja és csütörtök esténként még mi is (Rolanddal) eljárunk hozzájuk táncolni, igent mondtam és tettünk egy próbát.

Táncot és táncosokat még sosem fotóztam azelőtt, így napokkal a gála előtt, többször el kellett vonulnom megnyugodni. 🧘‍♀️ Izgultam. Nagyon. És nem kellett volna. Persze akkor könnyű ezt mondani...és tudjátok, utólag mindig okosabb az ember...

Nagy falat egy ekkora rendezvény, nagy fokú rendezettséget, figyelmet és fegyelmet követel egy fotóstól. (Szerencsére Andi tesója is lőtt jó sok képet, így meg voltam nyugodva, hogy ha bármi baj történik, sem maradnak kép nélkül. Köszi Hajni!) :)

Legyenek portrék, csoportkép, a végpózokról éles képek, a környezetről és nézőkről, a hely atmoszférájáról és az esemény hangulatáról nem is beszélve. És ha ez még nem elég, válogatsd ki 1500 fotó közül a legjobb 300-at, ami tökéletesen bemutatja az eseményt, korrigáld és kompozíciót tekintve is legyen vonzó a laikus szem számára (is). Ez nem (csak) a megrendelő elvárása, hanem a sajátom is, hiszen ha igénybe veszel egy szolgáltatást és fizetsz érte, akkor értékes, színvonalas munkát vársz cserébe, ez alap, számomra ez a normális.

Intenzív 2 óra volt, folyt rólam a víz rendesen, meleg is volt a sportcsarnokban. Nem tudom, hány km-t járkáltam össze, de este jólesett azért leülni. Alig vártam, hogy megnézzem a gépen a képeket.
Betöltötte az előnézeteket...és homályos. Neeeeeeeeeeeee, csak ezt ne, mindjárt kiborulok. Sírás kerülgetett, hogy lehetek ennyire béna. Aztán megnyitottam a képeket és lám: gyönyörű élesek, világosak. 🙏😇

2 éjszaka+1 nappali műszak és 2 nap alatt leválogatva, korrigálva, különböző formátumra és méretre konvertálva elkészültem a képekkel. Retusálás közben elnéztem ezeket a gyerekeket, hogy mennyire ügyesek és vajon tudják-e? Jive, cha-cha-cha, rumba, samba...a ruhák, a smink...és most jött először hosszú idő után a gondolat: hiányzik a színház, de ez már egy másik poszt. :)

Köszönöm a lehetőséget a Dancelandnek, ezek a kedvenceim. ❤️🤗💃🕺 📸📹

17/06/2019

A nagy meleg minket is elért, és jelentem, nem buli 27,5 fokban dolgozni.

Ezen a héten két közelmúltban történt eseményt mutizok Nektek. Mindegyik másért volt fontos és jelentett kihívást.

Előző hétvégén ballagtattuk el az unokaöcsémet. Hihetetlen, hogy majdnem két méter magasra nőtt ez a gyerök (és még csak 14). Ami még durvább, hogy már évek óta szívózik azzal, hogy nem érem fel... Ezek a mai fiatalok?! 😅

A nánási református templomban volt a ballagás. Ideális helyszín, hisz gyönyörű belülről, kívülről még átépítés alatt van, ha jól láttam. A legnagyobb kihívást talán az jelent***e, hogy nem tudtam ki-kivel van (melyik osztályhoz tartozik) és hogy rajtam kívül még hány fotós/videós lesz. Néha piac hangulatom volt, tudjátok, amikor nem tudod mi lesz, kinek a lábára lépsz, ha megmozdulsz. :) Ballagáskor mondjuk ez egy természetes jelenség, csak nekem volt szokatlan.

Búcsúzik az iskola, a Pap bácsi, az osztályfőnök, ismét véget ért valami. Útravalóul azt az üzenetet kapják a ballagók, hogy úgy bánjanak másokkal, ahogyan ők is szeretnék, hogy bánjanak velük. (Lukács 6:31) Bumm, ez azért szíven talált, mert milyen igaz. És egyből eszembe jut, hogy olykor mennyire türelmetlen tudok lenni magammal, Anyukámmal, a gyerekeimmel, Rolanddal, az előttem állóval a boltban, mert sok a dolgom és alig férek bele egy napba. Aztán vadul kezdek kutatni az emlékeim között, hogy bakker az én ballagásomon milyen üzenettel bocsátottak utamra?! Nem emlékszem...és így tűnnek el a számomra egykor fontos emlékek, képek, gondolatok, álmok, célok, dalok és versek.

Ballagok- ballagunk az úton, és nem állhatunk meg, akkor sem, ha félünk. Akkor sem, ha maradni akarunk, vagy visszafordulni, mert meggondoltuk magunkat.

Ha visszapörgethetném az idő kerekét, a 14 éves önmagamnak azt üzenném: nem számít, hogy sikerül-e elérni a célod. Az odavezető út fontosabb, mint maga a cél.
Mert van olyan, hogy nem azt kapja meg az ember, amit eredetileg akart, de mindig azt kapja, amire éppen akkor szüksége volt. Ha ez egy jól irányzott pofon, akkor az mégha fáj is nagyon, ráébreszthet olyan dolgokra vagy felhívhatja a figyelmedet valamire, ami nem jutott az eszedbe. Én ezzel egészíteném ki a Pap bácsi szavait! :)

30/05/2019

Sziasztok! Gyorsan eltelt a hétvége, sőt mindjárt itt a következő! :)

Én mégis az előző hétvégéről mesélnék, mert hosszú idő után ismét cincoghattunk kettesben Rolanddal. :) 🐭💑🧳

Most Orosháza-Gyopárosfürdőbe látogattunk el és bizony amiért jöttünk, maga a pihenés nem valósult meg (mégis feltöltődve jöttünk haza vasárnap)! :)

Tekertük 50 km-t, csocsóztunk és biliárdoztunk, úsztam 2 km-t (ami magamhoz képest már 'teljesítmény' az átlagos 2 hossz után) és edzettem is a helyi gyúrdában. ✊💪🏊‍♀️🚴‍♀️🔝

Péntek: beugrottunk Kecskemétre hamburgerezni a (és nem csalódtunk), voltunk , mert hát vásárfia nélkül csaknem térhetünk haza, miért ne intéznénk el most...uccuneki fapecek, irány Orosháza. Délután 3 körül érkeztünk meg a szállásra ( ). Becsekkolás után már mentünk is a fürdőbe. Frankón kifogtuk, kevesen voltak, épp csak szállingóztak az emberek. Kultúrált környezet, 2 nagy gyerekmedence, gyermekmegörző, éjszakai fürdőzés, Drink Bar az emeleten, élmény-és úszómedence, szauna, edzőterem. Hát ez itt a paradicsom most számomra-gondoltam és nem tévedtem. Nem volt túl meleg, sziszegtem is rendesen amikor beleért a lábam a vízbe. De úsztam 1,5 km-t, hát totel el voltam képedve, hogy ment nekem ennyi. Rolandnak borzasztó jól ment, mondtam is neki, hogy járjon el gyakrabban úszni. Nem jó, sok idő. Jaj, mindig ez az idő...Este villámlós zuháré, fröccs és csocsó. Még mindig nem tudok, csak blokkoni, sebaj. A biliárd már klasszisokkal jobban ment. :)

Szombaton megnéztük a várost szigorúan biciklivel. Óvatosan faggatom a délelőtti kávé közben, mi a helyzet a céggel. Tőmondatokban beszél, tech-es dolgokról angol nyakatekert kifejezésekkel (egy szót sem értek belőlük), és mint egy iskolás kérdezem: ,,Ez mit jelent pontosan? És ez...? És az...?" Mondja, mondja és mondja. Végre. Megérkeztünk. Meg-megemlítjük a gyerekeket. Hiányoznak. Szegény Anyósom, mit összekínlódik velük, míg én vígan kávézgatok. Felhívom. Megnyugtat, minden rendben, elég melós ez a gyerekfelvigyázás, de megy, megoldja. Érezzük jól magunkat. Bakker, igaza van, ezért jöttünk.

És itt ez volt a lényeg. Hogy végre beszélgessünk olyan dolgokról is, amik fontosak, mert a hétköznapok nem mindig teszik nekünk-szülőknek lehetővé a minőségi időtöltést.
Vasárnap hazafelé útba ejtjük Szegedet. Akarsz enni halászlevet?-kérdezem. Áh nem-mondja. Ja jó, akkor menjünk indiaiba, remek. Megérte bejönni Szegedre?!
No, nem baj-gondoltam, de akkor most már siessünk egy picit. Itthon persze a gyerekek nagyon vártak, tetszettek a könyvek és sikeresen túlélte Anyósom is a kiképzést. Szerintem azért most egy ideig nem zavarjuk őt a gyerekekkel. 🤐🤭🤗

És a hétvége poénját szeretném még elmesélni nektek! Tudom, hosszú a poszt, de ha szeretnétek röhögni rajtam/velem, akkor mindenképp olvassátok végig a bejegyzést! :)

A szombat tehát gyorsan eltelt, délután pancsoltunk és ki ne hagyjam a kötelező edzést, elmentem az uszodában lévő gyúrdába. Na remek, kérem Rolandot, mutassa meg, mivel mit lehet csinálni. Beállítjuk, figyelmeztet, elköszön. Remek, enyém az egész terem, wáuw de izgi! Bemelegítek, bömböltetem a csajos gyúrós mixemet, bejön egy bodybuilder csávó. Nem vicc, szép barna a bőre, és több izma volt, mint nekem eddigi életem során valaha?! 😅
Kérdezem zavarja-e a zene, azt mondja, No, I don't speak Hungarian, but the music is ok. Király. Bejön két másik közepesen jól szituált, inkább birkózóknak kinéző férfi. Kérdezgetnek, erről-arról, válaszolok, elmondom hogy átutazóban vagyunk, szoktam járni TRX-re Varsányra. Kérdezik, voltunk-e már a Szalonna Parkban. Visszakérdezek, tessék? A Szalonna Parkban? Mondom nem (mindezt lihegve, mert közben hasaztam), de merre van?
Erre megszólal az egyik: a Szauna Parkra gondoltunk. :)

BUMMM, jót röhögünk a szőkenős elszólásomon. Mondom, én vidéki lány vagyok, kolbászon és töltött káposztán nőttem fel, szeretem az efféle disznóságokat, most ebédre is kemencében sült csülköt ettem. Na gondolhatjátok, volt röhögés.