LUNA Photography Csilla Harmos

Name: LUNA Photography Csilla Harmos
Address: Budapest, HU
Telephone: +36209583310

Kezdolap
Magyarország
Budapest
LUNA Photography Csilla Harmos

"A lélek, ami igazán fényérzékeny." (A.K.)

Profi fotóimmal - ami készülhet az esküvődről, a családodról, avagy rólad -, az élményt, a képet, a stílusomat és az időmet (fényképezést és utómunkát) vásárolod meg.

16/06/2026

Hol kezdődik a glamour, és hol a bo***ir?

A glamour a nőiesség látványosabb, elegánsabb oldala.
Fények, pózok, ruha, fehérnemű, ékszerek, hangulat. Filmszerűbb, dívásabb. Néha pont annyira, amennyire a hétköznapokban nem merünk azok lenni.

A bo***ir intimebb világ. Nem feltétlenül mutat többet, inkább közelebb enged. Lehet otthon, lehet stúdióban, lehet finom fehérneműben, ingben, lepelben vagy akár egy túlméretes pulóverben is. A lényeg nem az öltözet, hanem az érzés.

Mindkettő szólhat önbizalomról, nőiességről, játékról, bátorságról.
És egyik sem arról, hogy valaki „tökéletes” legyen a képen, hanem arról, hogy végre ne csak nézze magát, hanem lássa is.

És férfiaknak csak halkan mondom: egy ilyen fotózás sokszor nem csak ajándék.
Hanem egy kimondatlan vágy, amit néha könnyebb megkapni, mint kérni.

***irfotózás

04/06/2026

Köztes lét - sorozat

Mi történik velünk az utolsó lélegzet után?

Van-e még test, ha már nincs akarat?
Van-e még arc, ha már nincs, aki viselje?
És van-e még „én”?

Nem eltűnünk.
Csak megszűnünk különállónak lenni?

A test visszafordul az anyagba.
Az arc fényképekről néz vissza.
A mozdulatból elmozdulás lesz.
A jelenlétből nyom.

Köztes lét.
Ahol már nem biztos, hogy élünk
És az sem, hogy vége van.

22/05/2026

Mintha az elmúlás is kapott volna egy panorámás telket.

Valahol Baška fölött, Krk szigetén van egy temető, ahol a sírok nem sötét sarokba húzódnak, hanem a tenger felé néznek.
Előttük kő, mögöttük hegy, alattuk az öböl, fölöttük az ég.
Furcsa hely.
Nem nyomasztó. Inkább csendes, méltóságteljes.
Mintha csak emlékeztetne: az ember egyszer eltűnik, de a táj és a kövek nem sietnek sehova.

14/05/2026

Van szerelem, ami nem siet sehova.

Nem akar bizonyítani, nem akar harsány lenni, nem akar úgy tenni, mintha még mindig húszéves lenne.
Egyszerűen csak ott van a mozdulatokban, a tekintetekben, abban, ahogy két ember egymás mellett elhelyezkedik a világban.

Mert az élet nem áll meg attól, hogy múlik az idő.
Sőt. Néha éppen akkor kezd igazán látszani, mi maradt meg belőle.

A közös évek.
A megszokott érintés.
Az a fajta összetartozás, amit nem kell hangosan magyarázni, mert már rég túl van a nagy szavakon.

Fotósként az ilyen pillanatoknál mindig az a legfontosabb feladat: nem elrontani őket.

Persze kell hozzá fény, kompozíció, technika, rutin.
De ez csak az egyik fele.

A másik fele az, hogy egy órán belül meg kell érezni, mi van két ember között. Mikor kell instruálni, mikor kell csendben maradni, mikor kell nevetni egyet, és mikor kell hagyni, hogy a kép egyszerűen megtörténjen.

Mert egy jó fotó nem attól jó, hogy minden hajszál katonás rendben áll rajta.
Hanem attól, hogy visszanéz rólunk valami igaz.

Valami, ami azt mondja:
Mi még itt vagyunk.
Együtt.
És ez egyáltalán nem kevés.

08/05/2026

Setagayapark, Bécs 19. kerület.
Egy kicsi japán kert a nagyváros szövetébe varrva.

És talán pont ez benne a legizgalmasabb: hogy nem kell hozzá hatalmas tér, monumentális gesztus, világmegváltó építészeti izmozás. Elég a tudatos tervezés. Egy tó. Néhány kő. Egy faház. Víz, ágak, virágzás, tükröződés. És máris létrejön egy hely, ahol az ember agya legalább pár percre hajlandó levetni a sémáit.

Egy városban nemcsak utakra, házakra, üzletekre és kávézókra van szükség, hanem ilyen kis menedékekre is. Olyan helyekre, ahol nem történik semmi különös — és éppen ez benne a luxus.

Persze a „kiszakadás a nagyvárosi forgatagból” című romantikus elképzelést némileg árnyalja, amikor ugyanezt egyszerre még harminc másik ember is szeretné megélni, lehetőleg mobiljaikon keresztül. De hát ilyen ez a modern csend: néha sorban kell állni érte.

Mégis működik.

Aztán mi odamegyünk, kicsit elfogyasztjuk a látványt, kicsit lefotózzuk és elvisszük magunkkal.

01/05/2026

A tetovált test valójában nem díszlet.
Inkább térkép. Jegyzetfüzet. Néha emlékmű, néha páncél, néha üzenőfal. Csak nem biztos, hogy mindenkinek szól.

A tetoválás évezredek óta velünk van. Volt törzsi jel, rang, védelem, büntetés, hovatartozás, lázadás, gyász, hitvallás. Az ember mindig szerette valahogy megjelölni magát. Mert úgy látszik, a bőr önmagában túl üres felület volt ahhoz, hogy csak úgy békén hagyjuk.

A jelenkorban pedig talán még érdekesebb lett.
Mert miközben mindenki az egyediséget keresi, közben tömegek varratnak magukra olyan jeleket, amelyekkel azt mondják: én nem vagyok csak úgy „valaki”.

Én személy szerint szeretem a koncepciózus tetoválásokat másokon. Azokat, amelyeknél érezni, hogy nem egy péntek délutáni „legyen valami a bokámra” döntésből születtek, hanem valamilyen belső rend szerint épülnek. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy az ő teste sosem lesz kész. Mindig lesz új történet, új jel, új részlet, ami beleillik az egészbe.

És ez szerintem nagyon emberi.
Mert végül is mindannyian ezt csináljuk, csak nem mindenki tűvel.

Van, aki ruhával.
Van, aki hajjal.
Van, aki lakással.
Van, aki posztokkal.
Van, aki csenddel.
És van, aki a saját testén hagy nyomot arról, hogy min ment keresztül, miben hisz, mit veszített el, vagy mit nem akar soha többé elfelejteni.

Kitesszük a hitvallásunkat?
Elrejtjük a sebeinket?
Vagy épp ellenkezőleg: megmutatjuk őket úgy, hogy közben műalkotássá tesszük?

Nem tudom.
De fotósként engem pont ez érdekel benne: nem csak a minta, hanem az ember mögötte. A döntés. A réteg. A „miért pont ez?”.
Mert egy tetoválás lehet dekoráció is.

De néha egy egész önéletrajz.
Csak nem Wordben készült.

24/04/2026

Van valami különös béke egy hajótemetőben.
Nem harsány, nem drámai, inkább csak csendesen a helyén van.

Ezek a testek vízre születtek. Mozgásra, munkára, terhelésre. Arra, hogy vigyenek valakit vagy valamit valahová. Aztán egyszer csak megállnak. És a táj, különösebb dráma nélkül, lassan elkezdi visszavenni őket.

A víz, a homok, a rozsda, a fény.
Nem külön dolgok, hanem ugyanannak a történetnek a részei.
Mintha ezek a hajók végül ott találnák meg a helyüket, ahová mindig is tartoztak.

Vízre termettek.
És ott tudnak a legőszintébben is elmúlni.

09/04/2026

A szerelemnek nem mindig a nagy pillanatai a legszebbek.

Inkább azok a csendes, egyszerű percek, amikor már ott van benne az egész közös élet ígérete, csak még senki nem mondja ki hangosan.

Egy kézfogás.
Egy nevetés.
Egy pillantás.
Az a természetesség, ahogy két ember már ugyanabban a történetben van.

Nekem a jegyesfotózás erről szól.
Nem díszletről, nem mintaképekről, hanem arról az állapotról, amikor a szerelemből lassan házasság lesz.

Ezek régi képek.
És talán pont ettől kedvesek nekem.
Mert megőriznek valamit abból, ami később már emlékké válik: a kezdet komolyságát és könnyedségét egyszerre.

https://harmoscsilla.hu/eskuvoi-fotozas-tata/

02/04/2026

A Hundertwasser-házat nézve az embernek az az érzése, hogy itt valaki nagyon határozottan kijelentette: elég volt a szürke jómodorból és hogy a derékszög valójában nem kötelező.

Ez a hely nem finomkodik.
Színek, formák, részletek, váratlan megoldások mindenütt — és valahogy mégsem lesz belőle káosz. Inkább egy bátor, makacs vizuális világ, ami nem kér bocsánatot azért, hogy ilyen.

Fotózni pedig kész kihívás.
Nem azért, mert nem fotogén, hanem mert túl sok benne az élmény egyetlen képkockához.

Úgyhogy maradtak a részletek.
Meg a hangulat.
A többit meg hozzáteszi a képzelet.

26/03/2026

Ezek a képek az XL-es női, anyai testről szólnak. Arról a testről, amit átír az idő, a hormonok, a terhesség, az élet. Arról, amit a világ állandóan javítgatna, kisebbre húzna, feszesebbre szerkesztene, miközben ez a test egyszerűen csak élte a maga valóságát.

A női test nem attól értékes, hogy belefér-e egy hamis ideálba. Nem attól, hogy elég feszes-e, elég lapos-e, elég fotogén-e. Hanem attól, hogy él. Hogy változik. Hogy hordoz. Hogy megtart. Hogy újra és újra talpra áll.

Talán ideje lenne nem úgy nézni magunkra, mint egy örökös javítandó projektre.

Mert nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy láthatók legyünk.
És nem kell kisebbnek lennünk ahhoz, hogy nőnek számítsunk.

Ha pedig egyszer te is szeretnéd más szemmel látni magad, tudod, hol találsz.

***irfotozas

Cím

Budapest

Telefonszám

+36209583310

Weboldal

https://linktr.ee/csillaharmos

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni LUNA Photography Csilla Harmos új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése LUNA Photography Csilla Harmos számára:

Parancsikonok

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Fotózás Szolgáltatás tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Megosztás

Kategória

Fényképész