10/07/2025
Egy régóta megfogalmazódott gondolat 📝:
Miért nem adom át a nyers képeket? Egy kis kulisszatitok a fotózás világából
Gyakran megkapom a kérdést:
„Nem tudnád odaadni az összes képet, amit csináltál? Olyan nehéz választani, biztos van még sok jó, amit nem is látok.”
Elhiszem, hogy nehéz választani. Egy-egy fotózás során rengeteg kép készül – nem ritka, hogy több száz, akár ezer kocka is. És igen, sok közülük technikailag jó, sőt akár szép is lehet – de mégsem adom át mindet. És nem azért, mert sajnálom őket, vagy mert titkolni akarok valamit. Hanem mert ez a munkám része…
Akkor jön az a kérdés, de annyit kattintottál, miért csak 1-2 kép van abból a beállításból?? Mert a fotózás a pillanat varázsa! Lehet, hogy 20 kocka is elkattan, mire megszületik az az 1, amit keresek és aminek Te is nagyon örülni fogsz! Nem azért, mert nem vagy szép vagy jó, hanem azért, mert egy jó pillanathoz kell a „lelkiség”is. Amikor eltudod engedni Magad és átjön AZ a pillanat a fotón is. Bárkit fotózunk az első fél óra biztos, hogy izgulással és „jaj, most mit csináljak” érzéssel telik…aztán kezd „belefáradni” ebbe és akkor lesz igazán Önmaga. Felszabadul és rájön, hogy nincs mitől izgulnia. Akkor jönnek az igazi fotók!!
De mégis… milyen is az a „nyers kép”?
A nyers kép nem egy olyan fotó, amit a gép automatikusan „szépnek” mutat. A fájlformátuma (RAW) tele van adatokkal, részletekkel, lehetőségekkel – viszont színhelyesség, kontraszt, világosság szempontjából „fakónak” tűnik.
Gyakran kapok ilyen visszajelzést:
– „De hát én is látom a képet, tök jól néz ki!”
Igen, első ránézésre talán igen. De én máshogy nézem.
A háttérben valaki belógott. A pólód gyűrődik. A szemed kicsit hunyorog, mert pont oda sütött a nap. A fejed fölött egy faág olyan, mintha kinőne a fejedből (igen, ilyen is előfordul!).
A nyers képek színei sem azok, aminek látszanak
A kép színeit tekintve is óriási a különbség, hiszen mi más formátumban fotózunk, mint amiben a legtöbb ember otthon. Ez a nyers formátum (RAW) nem olyan élénk, mint egy mobiltelefonos, tömörített JPG-kép.
És ez nem hiba – hanem lehetőség: az utómunka során kerülnek rá azok a színek, tónusok és fények, amitől a kép életre kel és ragyogni kezd.
Az a melegség, az a hangulat, amit látsz egy kész képen, az ott születik meg, a gépen kívül. Ott válik a pillanatból élmény.
És akkor még nem beszéltünk a bőrről...
A bőrretus – és ha úgy hozza a helyzet, az a bizonyos „itt-ott vegyél le egy kicsit” – jelentőségét gondolom, nem is kell túlmagyarázni. :)
Egy nyers képet rengetegféleképpen lehet kidolgozni. Sőt, még ugyanazt a képet sem dolgozza fel két fotós ugyanúgy. A végeredmény mindig a fotós személyiségét, ízlését és stílusát tükrözi. Mondhatnám úgy is, hogy az utómunka a fotós védjegye. A kép egy termék,ami a nyers anyagból és az utómunkából áll össze – a kettő elválaszthatatlan. Ez minden fotós sajátja.
A nyers képet te látod, a hibát én.
És az én dolgom az, hogy mindezt korrigáljam. Hogy átgondoljam, mitől lesz az a kép igazán időtálló.
Egy kis valós példa:
Nemrég volt egy családi fotózásom, ahol a kislány végig mozgott, szaladgált, kacagott. Tündéri volt – de persze a képek többségén mozgott a haja, lecsukta a szemét, vagy éppen nem mindenki nézett egyszerre a kamerába.
A szülők joggal kérdezhetnék: „Miért csak 30 képet kapunk, ha több száz készült?”
Azért, mert abból az 30 képből minden egyes darab egy-egy kis gyöngyszem lett. Azokat nézve tényleg átjön az a boldogság, amit ott, abban az egy órában együtt megéltek. A többi kép nem rossz – csak nem teljes. Vagy nem egységes a színvilága. Vagy nem mutatja meg azt az érzést, amit át szeretnék adni.
Másik történet – egy esküvő kapcsán:
Az esküvői fotózások különösen érzékeny témák. Több ezernyi kattintás, egész napos jelenlét. És igen, ott is rengeteg kép készül. De nem minden pillanat alkalmas arra, hogy bekerüljön az örökkévalóságba.
Az egyik lagzin például a menyasszony a tortavágás közben nevetve hátrafordult – tökéletes pillanat! Csakhogy egy vendég épp a háttérben nyúlt egy szalvétáért, és pont úgy tűnt, mintha a menyasszonyt böködné meg egy villával. Nyilván ez csak egy vicces egybeesés – de egy ilyen képet, retus nélkül, nem lehet komolyan átadni.
Ha viszont eltüntetem azt a kezet, megigazítom a színeket, finomítok a kompozíción – akkor máris egy értékes, időtálló kép született belőle.
A fotózás művészet – nem csak dokumentáció
Ez nem csak egy gombnyomás. Ez látásmód. Ízlés. Szemlélet. Amikor átadok egy képet, abban ott van egy döntés is: ez az, amit én méltónak tartok arra, hogy megmaradjon. Hogy viselhesse a nevem, a stílusom.
A nyers képek nem tartalmazzák ezt a döntést. Ott még nincs történet. Csak egy pillanat – minden előkészítés és utómunka nélkül.
De nem azért fizetek, hogy minden képet megkapjak?
Ez is gyakran előkerül. És jogos kérdés. De a fotós munkája nem csak abból áll, hogy „kattint”. A legtöbb időt – néha a teljes munkaidő 70–80%-át – az utómunka teszi ki. A képek válogatása, szerkesztése, fényelése, egységesítése.
Egy portré fotózásnál például sokszor 200-300 kép készül. Ebből 30-40 kerül átadásra. Azok viszont egységesek, gondosan megmunkáltak. És nem „csak” esztétikusak, hanem olyanok, amelyek valamit mesélnek rólad.
Gondolj csak bele mi lenne ha átküldeném Neked a nyers fotókat, mondjuk 700 db-ot! Átkonvertálom jpeg formában, hogy megtudd nézni! Jön a család, barát, barátnő és újságolod nekik, hogy gyertek nézzétek meg a fotókat, amiket nem rég csináltattam… elkezditek nézni és garantálom, hogy az ötvenedik fotó után igen csak lankadna a lelkesedés.. Hidd el nem néznek végig 700 db képet és Te sem fogod soha elővenni és nézegetni! Nem jobb ha van , mondjuk 25 – 35 db ütős, csodaszép felvételed, amire Mindenki odafigyel?? Nem fogod Te is gyakrabban átpörgetni ezeket a fotókat? Nem ebből fogod előhívatni a számodra legjobbnak , legkedvesebbnek tűnőt? Dehogynem!! Szokták mondani a kevesebb néha több !! Én úgy gondolom legyen egy csodaszép sorozatod 20 fotóból és büszkélkedj azzal!!
És mi van azokkal a képekkel, amik „majdnem jók”?
Őszintén? Azokat én is sajnálom néha. Van, hogy egy kép szuper lenne, de a fókusz kicsit lecsúszott, vagy valaki pont pislogott. Ilyenkor nem azt mondom, hogy „rossz” – csak nem méltó arra, hogy képviselje az emléket.
Végül egy utolsó gondolat
Amikor fotózunk, közösen alkotunk valamit. Te hozod a személyiségedet, az érzéseidet, a bizalmadat. Én pedig hozzáteszem a látásmódomat, a technikai tudásom, az utómunkámat – és az esztétikai felelősséget is vállalom. Nem csak elkattintom a gépet, hanem gondoskodom róla, hogy a képek évek múlva is szépek és értékesek legyenek.
Éppen ezért: nem adom át a nyers képeket. Mert nem vagyok kész velük.
És mert azt szeretném, hogy a kezedben ne egy kép legyen – hanem egy élmény, egy hangulat, egy örök pillanat.
