Szerkesztés közben néha elvakult rajongást érzek egy-egy portré iránt, mert emlékszem, milyen félve álltatok az elején a kamera elé, azt hajtogatva, hogy én nem vagyok fotogén, úgyse lesznek jó képek …… és láss csodát. Belelazultunk egy ismerős helyzetbe, egy Tisza-parti sétába, előjöttek a félszeg, majd a kacér mosolyok, aztán megszeretted, hogy szeret a kamera, elsodort a magabiztosságod, és a v
égén modellfotókkal, a csúcson hagytuk abba a fotózást, tökéletes képeket bezsebelve, boldogan várva az eredményt. Erre törekszem. Veled lenni, veletek lenni, kellemes légkört teremteni, a szakmaiságot megtűzdelni az elengedhetetlen odafigyeléssel és örök emlékeket állítani a pillanatnak
2013 óta fotózom hivatásszerűen. Mind eszközeim, mind szakmai tudásom tekintetében fontosnak tartom, hogy naprakész legyek és a lehető legjobb minőséget biztosítsam. Portréfotósként arra törekszem, hogy a “kötelezőn túl” teljesítsek, hogy ne csak a kisautó mögé ültetett jófiúról legyen kép a nagyinak, de a szülőkkel kacagva hintázó, huncut gyerkőcökről is. Az esküvőkön igyekszem a legtöbb beszédes pillanatot elkapni, hogy az Ifjú Pár megélt története kiegészüljön mindazokkal a mozzanatokkal, amit a Nagy Napon a tér-idő határai miatt épp nem láthattak (mert öltöztek, táncoltak, belefeledkeztek a tortába, ésatöbbi). Reklámfotózásokon szeretem természetes közegében (a legeladhatóbb módon) megörökíteni a terméket, a gőzölgő kávét, a hűsítő-aranyló nyári italt. Leginkább szabadtéren mozgok a legszívesebben, de adj iránymutatást, agyaljuk ki együtt, hol fotózzunk, hol látod magad a magabiztosabbnak: a város kietlen határában, a pezsgő-nyüzsgő Kárász utcán, a villányi pincesor előtt ellibbenve, vagy utazzunk egészen Kolumbiáig. A kiszámíthatatlan időjárás elől persze négy fal közé is menekülhetünk, kedvünkre válogathatunk a bérelhető fotóstúdiók közül akár Szegeden, akár Budapesten, területi megkötés és (ország)határok nélkül akárhol! Várom a közös munkát, kérlek időben vedd fel velem a kapcsolatot, hogy biztosan legyen még hely a naptáramban számodra is!