13/11/2020
Szergej KőKin.
A következő posztomnak egy járműfotóra gondoltam. Most picit hangolódnék egyenlőre a vasút fotózásra, de lesz majd szó későbbiekben más fajta ágáról is a járműfotózásnak. Picit beszélni szeretnék maga a vasút világáról, élvezetéről és hogy miért is jó maga ez a típusú fotózás.
Iskola után úgy gondoltam egy kicsit kilesek a Kőbánya-Kispest vasútállomásra vasútat fotózni. Sokan azt gondolhatják, hogy semmi érdekes vonat nincs a vasúton, meg késik és lassú. Azonban egy picit elvonulva minden ilyen gondolattól igen is érdekes és nagyon szép a vasút világa. Nagyon sok ritka és különlögös mozdonnyal lehet találkozni, ezért is olyan szép ez a vasút fotózás. A képen épp egy ilyen ritka mozdonyról beszélünk, ami egy V-Híd szergej, 628 069-es pályaszámmal.
Szándékosan naplemente előtt mentem ki fotózni egy-két órával, ugyanis ilyenkor a természetes fények gyönyörűek és nagyon jó hangulatot tudnak adni a képnek. Én esetemben picit nehezebb volt a helyzet, mert a nap előtt volt egy kis fátyolfelhőzet, de a kép hangulatát nem torzította. Vasútfotózásnál s mint amúgy alapból a járműfotózásnál nagyon figyelni kell a záridő helyes beállítására. Ebben az esetben mozgó tárgyakat fotóz az ember, vagyis hajlamos a képhez viszonyítva bemozdulni a tárgy. Ezért fontos az, hogy megfelelő záridőt válasszon ki az ember, ahol a képhez képest nem mozdul be a tárgy. Érdemes elsőkörben megkeresni azt a záridőértéket, ahol nem mozdul be a kép(álltalában 1/640 körül kell keresni) és utána ahhoz igazítva állítani a rekeszértéket és az ISO értéket.
Neked hogy tetszik a kép, vagy mi a véleményed róla? Van esetleg észrevételed vagy tanácsod? Kérlek oszd meg velem a komment résznél. 😁
Kép jobb minőségben: https://flic.kr/p/2k64wZp