03/02/2021
Az elmúlt időben azt figyeltem meg magamon, hogy a technológia miatt nagyon hektikussá vált az életem. Bár mindig is ellene voltam, hogy az irányítson, mégis azon kaptam magam, hogy teljesen beszippantott. Folyamatosan arra vágytam, hogy a kedvelt oldalaimat nézegessem instagramon és hogy kapjak egy újabb adag inspirációt, információt, ami rövid ideig kielégíti ezt a vágyat.
Igen, függővé váltam, úgy éreztem, s a figyelmem már nem tudott 100%-osan egy dologra koncentrálni, hanem folyamatosan egyszerre több dolgot akartam látni, olvasni, hallani. Ami persze, valamilyen szinten, a technológia segítségével lehetséges, de milyen eredménnyel és hatékonysággal?!
Mivel ezt felismertem magamon, el kezdtem gondolkozni azon, hogy miként törhetem meg ezt az útvonalat, ezt a ,,szokást" és hogyan juthatok vissza abba a nyugodt, mindennapi rutinba, ahol érzem is nap végén, hogy: Igen, ma csináltam valamit, nem csak kiszaladt az idő a kezemből a közösségi oldalak utcáin...
Arra jutottam, ha elvégzem az otthoni feladataim, elmosogatok, felseprek, feltörlök s nem az arra való kedvre várok, akkor meg tudom élni a jelent, a munka pillanatát, azt a felszabadító érzést, hogyha ezt most megteszem, akkor a tennivalókkal már előbbre értem, nem csak tornyosul a fejem fölött a hosszú lista.
Ha tavasz közeledtével elrendezek egy kis sarkocskát és a nap sugaraiból inspirálódva kiterítek egy asztalterítőt, akkor már kreatívabbnak és élettelibbnek érzem magam.
A könyv olvasás is gyakorlat, hogy újból, kitartóan engedjem, hogy egy témával foglalkozzon az agyam és ne 1-2 perces rövid posztokról ugráljak a következőre.
Ezen ,,gyakorlatok" által érzem azt, hogy Isten feladatot bízott rám, hogy amit teszek, annak van értelme és kielégítő következménye és nem úgy érzem, hogy értelmetlenül telnek a napjaim.
Persze, nem csak ezen feladatoknak van értelme, de jelenleg, a hosszas bezártság, korlátozások miatt itthon ezt így élem meg és imádkozom, hogy az Úr örömét lelje benne.